Nem, nem vagyok kedves. Sosem voltam az, és sosem állítottam az ellenkezőjét. Ha annak tűnök, az egyszerűen gyávaság részemről.
Ki a kedves? Aki gyámoltalannak mutatja magát, hogy az emberek figyeljenek rá? Hogy megszánják, és rá pazarolják drága idejüket, arra, hogy a magáról állított dolgokat megcáfolják? Ez zsarolás. Kegyetlenül az. Hiszen az az ember fontos számunkra, de mi nem változtathatjuk meg az életét. Hiába 1000 tanács, kedves szavak, de nem tudunk segíteni, ha a másik ragaszkodik a melodrámájához. Bár az is igaz, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia. Tehát pl. az én tanácsom nem jó akárkinek, és a te ötleted meg nekem nem válik be. Hiába vagy gazdag, és boldog, az csak neked vált be, hogy egy rózsaszínű gumicukrot tettél a párnád alá. Én hiába tettem ezt, reggelre csupa ragacs lett az ágyneműm, és nem is lett sok pénzem. Sőt, nem is tudtam örülni, mert ki kellett mosnom a huzatot. Pedig te váltig állítod, hogy ez az élet értelme és módja, az egyetlen helyes út, amin járni lehet, amitől sikeres lehet az ember. Aki ezt nem veszi figyelembe, az -szerinted - bolond mert neked bejött...
Tanulni és fejlődni kell. Azonban, ha csak sírunk és másokat figyelünk, hogy milyen jó nekik, nem haladunk sehova. Csupán azt érjük el, hogy a jóbarátaink is megorrolnak ránk, mert a saját fájdalmunkon kívül semmi sem érdekel.
Az milyen dolog, ha fuldoklunk a vízben, és a legjobb barátunkat is odakívánjuk magunk mellé, hogy ő is haljon meg velünk? Ez nem szép dolog, hanem önző. És az az ember, aki saját nyomorúságára hivatkozva az őt szerető embereket olyan dolgokra veszi rá, amik hátráltatják az ő életüket? Érzelmi zsarolás. Egy aljas módszer, főleg, ha az elkövető nincs is tisztában vele, hogy mit tesz a barátaival.
Én megsajnálom, vonakodva bár, de engedek. Eddig legalábbis így volt. Ennek véget vetek, mert nem látom értelmét annak, hogy olyan dolgokat tegyek meg, amik ellenkeznek a felfogásommal, meggyőződésemmel, érzelmeimmel. Szenvedjen a szenvedtető, az önmagát örökké sajnáltató, aki azáltal vesz rá másokat arra, hogy olyan "szívességeket" tegyenek meg neki, amihez nincs semmi kedvük.
Az történik, amit másoknak hagyok, hogy megtegyenek velem. Igen: lehet, hogy kőszívű, gonosz embernek fogtok tartani, de nem tűrök tovább. Én nem akarok meghalni a fuldokló mellett, aki megmenekülne, ha kinyújtaná a kezét, és megfogná a mentőcsónakot, de aki inkább nyeli tovább a vizet. Hogy miért, nem tudom. Mert kényelmesebb, bár szerintem elég kellemetlen lehet fuldokolni. De ez nem az én dolgom.
Nem sajnállak. Nincs miért. Meg van mindened, de te nem értékeled. Ha valakinek fele annyira menne jól az élete, mint neked, összetenné a kezét. De neked más kell. És indokok arra, hogy miért rossz az életed, hogy miért nem vagy boldog.
Ez sokunkra vonatkozik. Nekem van családom, barátaim. Van ruhám, és ennivalóm, van hol laknom. Ha megbotlok, sokan rohannak, hogy felsegítsenek. Ha szükségük van rám, ott vagyok. Miért kellene boldogtalannak lennem? Bár még nem tudom, mi az, amit szeretnék csinálni az életben, hogy mihez értek, de kalandnak fogom fel az oda elvezető utat.
Tudom, hogy nehéz változni, rettenetesen, de ha elkezdi az ember, a világ összefog, hogy segítsen.
(Ezt régebben írtam, amikor dühös voltam. Általában nem vagyok ennyire radikális.)
Utolsó kommentek