Elegem volt mindenből. Úgy döntöttem, elmegyek. Nem maradok itt tovább! Mindent bepakoltam a bőröndbe. Ekkor csodák csodájára megjelent megint. Kivágódott az ajtó.
- Mit csinálsz? - kérdezte. A hangneme nyugodt volt, de az arcán láttam, hogy nagyon feszült.
- Csomagolok - feleltem, miközben egy pulcsit tettem a többi cuccra.
- Miért? - tudakolta, és keresztbe tett karral neki dőlt az ajtófélfának, mintha ezzel akarta volna jelezni, hogy nem tartja jó ötletnek.
- Mert nincs miért itt maradnom - sóhajtottam. - Most egy időre elmegyek, és nem jövök vissza.
- Nem mehetsz el.
- Ugyan miért nem? - kérdeztem gúnyosan.
- Itt kell maradnod. Nem adhatod fel.
- Miről beszélsz?
- Azt hiszed, nem tudom, hogy halálosan megbántottak, és emiatt inkább elmennél, hogy tisztázd magadban a dolgokat? Most az egyszer játszd végig, és ne hagyd magad legyőzni.
- De először gondolkodnom kell.
- Először cselekedned kell! - felemelte a hangját. Kicsit meghökkentem. Nem szokott így beszélni. Főleg nem velem. Mérges lettem. Nehogy megmondja nekem, hogy mit csináljak! Nem válaszoltam. Kiindultam a szobából. Azt hittem, megállít. Nem ért hozzám. A bőrönd alig fért ki tőle, de nem állt arrébb. Azért se. De megoldottam.
Elindultam a folyosón. Utánam szólt. A hangja ezúttal nyugodt volt.
- Gyáva birka.
Nem szóltam vissza. De ő csak mondta tovább.
- Megfutamodsz, ahelyett, hogy kiállnál magadért - hangosan felnevetett - Pont azt teszed...
Kérdőn visszafordultam.
- Elérte, amit akart. Gratulálok, ügyes húzás volt részéről. Beijedtél. Minden úgy van, ahogy eltervezte.
- Ez nem igaz - nem bírtam megállni, hogy ne szóljak vissza. - Csak időt akarok nyerni.
- De éppen az, hogy most gyorsan kell cselekedni - felelte, a szeme szokatlanul csillogott. - Ha nem teszel rögtön ellenlépéseket, elveszted az utolsó csatát. És vele együtt a háborút.
- Ez elég furcsán hangzik, mivel nem háborúzom senkivel...
Holott tudtam, hogy igaza van. Nem hagyhatom annyiban a dolgot. Leráztam magamról az erősek köntösét, és leroskadtam a bőröndre. Elmondtam neki minden félelmet, kétséget. Ekkor ő sem volt már tudálékos. Megértő lett, mert őszinte voltam.
Könnyes szemmel néztem rá.
- Segítesz?
- Most viccelsz? Naná! Hidd el, én mindig veled leszek: jóban rosszban, mint a mesékben. Mellesleg egy ilyen bulit nem hagynék ki.
Így hát maradtam, ahol voltam, hogy megvívjam az utolsó csatáimat.