Búcsú
Félig hangos beszéd. Lábak dobbanása a lépcsőn. Düm-düm. Reggel 6 óra. Erőtlen kopogás az ajtón. Mintha nem tudná eldönteni, hogy felébresszen-e. Sikerült. Ő belépett. Hunyorgok. Alacsony alak. Közelebb jön. Felülök. Mosolyogni próbálok. Nem megy.
- Szia – köszön. Viszonzom.
- Egerbe megyek - mondja. Hangja boldog, de kis izgalom is vegyült bele. Átölel. Puszit ad. Búcsúzik. Kezdek felébredni. Hiányozni fog. Eddig minden délután a közelemben volt. Most meg elmegy. Csakúgy. Vajon mikor fogom újra látni? Mennyi időt tervez a Sors, amit távol kell töltenünk egymástól?
- Mikor jössz vissza? – kérdezem meg végül.
- Azt mondták, hogy 9 órakor – feleli csendesen.
- Jó, de melyik nap?
- Hát ma! – válaszolja és még egyszer megölel, mintha a világ végére készülne.
- Osztálykirándulás – suttogom magamnak. Visszahanyatlom a párnára. Világvége…A kistesók már csak ilyenek.
Utolsó kommentek