Hihetetlen, hogy néha mi történik meg az emberrel. Igen, az első randi. Általában idegesek vagyunk ilyenkor, félünk attól, hogy valamit elrontunk. Vagy hogy a másiknak nem fogunk tetszeni.
Az ő és az én, szóval a mi első randink nem az egyszerű esetek közé tartozik. Összevesztünk. Holott most láttuk egymást másodjára. Annyira belemerültünk a vitába, hogy az összes vonatot és buszt lekéstem. Az egyetlen lehetőséget abban látta, hogy nála alszom. Persze, természetesen... Mondtam neki, hogy hagyjon hülye ötleteivel. Hiszen nem is ismerem! Ráadásul nem is volt hozzá kedvem, hogy az ő társaságában töltsem az éjszakát.
Hajnalban indul a következő vonatom, így 8 órát kellett eltöltenem a városban. Kibirom. Egyedül akartam lenni, és megszabadulni attól a jóképű, de mégis kibírhatatlan alaktól. Meglógtam. Végre! Csak a saját társaságomat élvezhettem. Egy darabig örültem, de kezdtem fázni. Próbáltam elterelni a gondolataimat erről. A város kihalt volt. Majd felfedezem így, sötétben... Vacogtam. Sétáltam. Beülhettem volna egy kocsmába is. De utálom azokat a helyeket. Elgondolkoztam: előttem volt életem nagy lehetősége, mégis el lett szúrva. Ügyes vagyok. Szomorú lettem. Ugrott egy újabb esély. Teljesen belemerültem az önvádba és az önsajnáltatásba. Mire észrevettem, hova is jutottam el a városban, már késő volt: eltévedtem. Bolyongtam, fáztam és féltem. Lépteket hallottam a hátam mögött. Hiába néztem hátra, nem láttam semmit. Üldözési mánia. Megijedtem, és elkezdtem futni. Léptek zaja. Vajon az enyém? Nem tudtam és bepánikoltam. Megbotlottam valamiben, és elvágódtam a földön. Sírni kezdtem. Sirattam magam, az életem. Zokogtam, mert gyáva voltam, mert eltévedtem, mert buta voltam.
Megláttam közeledni egy sötét alakot. Feszülten figyeltem, még a lélegzetemet is visszatartottam. Ő volt. Az első dolog, ami az eszembe ötlött, hogy most ki fog nevetni, hogy gyenge vagyok, hogy sírok... Nem engedem meg ennek a pojácának ezt az örömet - gondoltam, és letöröltem a könnyeimet. - Vajon mit akarhat?
Felkeltem a földről, majd kihúztam magam. Egy erős ember látszatát akartam kelteni, de akit belül csak alig tart össze valami. Majdnem odavetettem neki valami flegma mondatot vagy akármit, ami eltereli a gondolatait rólam, hogy magával kezdjen el foglalkozni. Mielőtt kijött volna a számon akármilyen szófoszlány, hátrálás közben ismét felbuktam, és megütöttem a fejem. Annyira hirtelen jött ez és a fájdalom, hogy a lelki gát átszakadt, és ömleni kezdtek a könnyeim. Felsegített a földről, magához ölelt, és simogatta a hajam, miközben a mellkasához dőlve sírtam. Megkönnyebbültem. Elkezdett szakadni az eső, de mi csak álltunk. Elfáradtam. Legszívesebben aludtam volna, de ez nem volt lehetséges. Zavarban voltam. Nem tudtam, mit mondjak, mit tegyek. Ellépett tőlem, mikor már megnyugodtam. Nem néztem a szemébe: szégyelltem magam.
A közelben bérelt egy kis lakást. Felmentem hozzá. Az egész egy szobából állt. Az asztal melletti székre mutatott: foglaljak helyet. Kérdezte, éhes vagyok-e, kérek-e valamit. Megráztam a fejem. Kiment a konyhába, és két pohárral meg egy üveg borral tért vissza.
- Tudom, hogy szereted.
Mindkét pohárba töltött vörös italt. Beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy felelőséggel tartozik értem. Nem értettem. Ugyan miért? Még csak most találkoztunk másodjára - válaszoltam. De ő csak mosolygott.
Amíg letusoltam, ő megágyazott. Egy ágyban kellett aludnunk, más alvó alkalmatosság nem volt. Elment zuhanyozni, addig én bebújtam a meleg takaró alá. Elaludtam. Rémségeset álmodtam. Felriadtam. Sötét volt. Pár pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. Ő az ágy másik végében aludt. A hátán. Nem tudom, hogyan tudnak az emberek hanyatt fekve aludni. Számomra ez rejtély a mai napig. Felültem.
- Mi a baj? - suttogta.
Nem válaszoltam, inkább visszafeküdtem. Bámultam a plafont. Odamászott hozzám. Féloldalt feküdt, közel került az arca az enyémhez.
- Rosszat álmodtál? - tett fel egy újabb kérdést.
Bólintottam. Kicsit távolabb ment, és ő is lefeküdt. Megfogta a kezem.
- Vigyázok az álmodra is.
Másnap reggel felébredtem a világosságra. Átölelve aludtunk. Nem emlékszem, mikor jött hozzám ennyire közel.
Óvatosan kibújtam az öleléséből. Nem ébredt fel. Mielőtt kiléptem a lakásból, az asztalára tettem a búcsú levelet.
Utolsó kommentek