"Azért pirítja a cukrot, mert szívesen csinálja - gondolta Santiago, és rájött, hogy az öreghez hasonlóan ő is felismeri, mikor van valaki a Személyes Történetéhez közel, vagy messze tőle." (Paulo Coelho: Az alkimista)
Imádom az ilyen embereket. Talán egyszer még én is kedvet kapok ahhoz, hogy egy hirtelen döntéssel felforgassam az életemet, és rálépjek a Személyes Történetem útjára!!! :-D
Azon gondolkozom, hogy milyen címet adjak. De tulajdonképpen még azt sem tudom, hogy pontosan milyen mondatok fogják elhagyni a tollat. Csupán gondolatok sokasága kavarog a fejemben. Az előbb még vajas-mézes-gombás kenyeret ettem, aminek láttán anya elfordította a fejét fintorogva, és forralt bort ittam. Most már a szobámban ülök, ahol a csipet-csapat színjátékot játszik. Azért vettem tollat a kezembe, hogy arról írjak, ami miatt boldognak érzem magam, arról, hogy tettem egy különleges felfedezést.
Valamelyik nap futni támadt kedvem. Már elképzeltem, mennyire csodás lesz szívni a friss levegőt, mennyire jól fog esni a szervezetemnek, milyen jó lesz kellemesen elfáradni a végére. De kinyitottam a bejárati ajtót, és láttam, hogy esik az eső. Elszomorodva visszaindultam a házba. Azonban megint rám törtek az emlékképek, és a be nem teljesített jövő: az az érzés, amiben részem lehetett volna, ha elmegyek futni. És győztem. Vereséget szenvedett a kifogás. Mit nekem egy kis eső! Ha futni akarok, akkor azt teszem. Mire visszaértem, bőrig áztam. De rettenetesen jól esett. Eszembe jutott, hogy eddig hányszor találtam indokokat dolgokra, hogy mit miért ne tegyek meg. Egyszer, régen, volt egy nagyon kedves fiú, akit kedveltem, sose mondtam el neki. Vagy amikor nem mertem megkérdezni, hogy melyik állomáson állt meg a vonat, és én leszálltam a semmi közepén. Vagy amikor nem segítettem egy nőnek, holott segítségre szorult...
Kifogások, melyek mögött félelem bújt meg. Rájöttem, hogy sokkal jobb nem tervezgetni, mert nem tarhatunk mindent az irányításunk alatt. Jobban szeretem, amikor hirtelen helyzet adódik, amelyre nem készülhetek fel, amelyre spontán reagálok. Sokkal érdekesebb, mintha egy megtervezett séma szerint cselekszem.
"Személyes Történet: az, amit mindig is csinálni akartál." (Paulo Coelho) Ha mindig a tervezett úton haladnék, a saját Személyes Történetem mellett mennék el, és nem rajta. Hirtelen döntések. Megszületnek, de ki kell mellettük tartani! Elkezdeni a legnehezebb, de ha csak váratlanul megteszem, amit abban a pillanatban jónak látok, nincs időm gondolkodni, és ellenérveket gyártani magam ellen, a Személyes Történetem beteljesülésének meghiúsítására. Szeretem azokat az embereket, akik a Személyes Történetük útját járják. Erőt adnak a többieknek, hogy igen is érdemes harcolni azért, amit akarunk, nem kell megelégedni a szürke hétköznapi élettel, mert vár ránk egy kaland, a boldogság, és a célhoz elvezető hosszú, izgalmas, de nem zökkenőmentes út.
Valaki imádta a gyerekeket, és számára egy olyan munka lett volna a boldogság, ahol gyerkőcök veszik körül. Azonban a környezet hatására ma inkább számokkal bíbelődik egy irodában. Nem követte a Személyes Történetét, nem mert a göröngyös úton elindulni.
Egy másik ember egy hirtelen döntés következtében kiutazott külföldre, ahol nagyon jól érzi magát. Hiszem, hogy ő a Személyes Történetét teljesíti. Egy lány pedig azt az utat választotta, amelynek a családja nem kifejezetten örült: tovább tanult. És ha ezt akarja, akkor nincs olyan tényező, amely megállíthatná. Tudja, mit akar, mit döntött: annyi időt tud egyhuzamban tanulni, még akkor is, ha egyáltalán nincs kedve hozzá, hogy muszáj tisztelnem a kitartásáért.
Utolsó kommentek