Csütörtökön hazajöttem a koliból. Tesóm kijött elém az állomásra. Nagyon aranyos gesztus volt ez tőle. Végigbeszélgettük a hazautat. És sikeresen el tudtam neki tenni az útról pár darab pizzás fornettit, mert az a kedvence. Bevallom, néha majdnem kísértésbe estem, de akkor arra gondoltam, milyen jól fog neki majd esni... Így hát kitartott 4 db.
A vendégek kedden érkeztek: egy olasz (Paola) és egy francia kislány, Alicia. De őket anya átvitte Szegedre valamilyen programra. Anya értesült arról, hogy már otthon vagyok, és átadta az információt Aliciának, aki nagyon örült nekem. És ez nagyon jól esett. Tavaly volt itt a családjával a leányzó, majd én is boldogítottam őket két hétig. Szóval, már ismerjük egymást.
Amikor ők is hazaértek, üdvözöltem őket. Paola szerény, kissé zárkózott lány, aznap nem tudtam vele beszélgetni. Erre csak tegnap került sor, amikor szótárak segítségével próbáltuk összehozni a trécselést.
Aliciát, miután találkoztam vele, kifaggattam mindenről. Már amit meg tudtam kérdezni. Hogy utazott, milyen könyvet olvas, hogy érzi magát stb. :-)
Pénteken, mikor ők suliba voltak, (vannak programjaik hétközben), elmentem biciklizni. Nem volt egyszerű. Egyszer neki is mentem a bokornak, és majdnem szívbajt kaptam, hogy ott mindenki előtt bele is esem. De csak majdnem. Elfelejtettem volna kerékpározni?
Délután Aliciát elkísértem a fodrászhoz. A hajszobrász hozzám fordult, és mutogatott, meg gügyögött nekem, hogy üljek le a székre. Aztán tisztáztam a helyzetet, hogy én érteném, amit mond, ha nem szótagolva beszélne, és hogy nem én vagyok a francia lány. Ez furcsa volt.
Fél 7-kor elkezdődött a színházban az előadás. A magyarok, a franciák és az olaszok adtak elő színdarabokat. Nagyon sok gyerek volt. Több, mint két óráig tartott. Nekem a franciák előadása tetszett, mert szépen énekeltek. Feliratozták a dalokat a kivetítőn, így értehető is volt, miről szólt.
Vége lett. Tesóm mondta, hogy a barátja forgatta a szemét, amikor a magyarok játszották a szerepüket. Nem is magyarok lettek volna, ha nem ezt adják elő. Ugyanis letargiás, sirató, szomorú volt a színdarabjuk, semmi nem szólt a bizakodásról, életörömről. Ebben lehet valami. Mármint, hogy nagyrészt ilyen a hozzáálásunk a dolgokhoz. (Nem mindenkinek, csak sokaknak.) Ez van.
Ma pedig arra keltem, hogy anya kétségbeesetten szólongat. Tolmácsolnom kellett. Ami elég vicces, mert alig ismerem a nyelvet. De Aliciának annyira jó a kommunikációs készsége, hogy félmondatokból, rosszul kiejtett szavakból, és mutogatásból simán megérti, mit szeretnék mondani.
Ma Csongrádon adják elő a tegnapi műsort. :-) Paola vasárnap, Alicia szerdán megy haza. A Comenius program keretében jöttek ide világot látni az osztálytársaikkal. :-)
A vendégek kedden érkeztek: egy olasz (Paola) és egy francia kislány, Alicia. De őket anya átvitte Szegedre valamilyen programra. Anya értesült arról, hogy már otthon vagyok, és átadta az információt Aliciának, aki nagyon örült nekem. És ez nagyon jól esett. Tavaly volt itt a családjával a leányzó, majd én is boldogítottam őket két hétig. Szóval, már ismerjük egymást.
Amikor ők is hazaértek, üdvözöltem őket. Paola szerény, kissé zárkózott lány, aznap nem tudtam vele beszélgetni. Erre csak tegnap került sor, amikor szótárak segítségével próbáltuk összehozni a trécselést.
Aliciát, miután találkoztam vele, kifaggattam mindenről. Már amit meg tudtam kérdezni. Hogy utazott, milyen könyvet olvas, hogy érzi magát stb. :-)
Pénteken, mikor ők suliba voltak, (vannak programjaik hétközben), elmentem biciklizni. Nem volt egyszerű. Egyszer neki is mentem a bokornak, és majdnem szívbajt kaptam, hogy ott mindenki előtt bele is esem. De csak majdnem. Elfelejtettem volna kerékpározni?
Délután Aliciát elkísértem a fodrászhoz. A hajszobrász hozzám fordult, és mutogatott, meg gügyögött nekem, hogy üljek le a székre. Aztán tisztáztam a helyzetet, hogy én érteném, amit mond, ha nem szótagolva beszélne, és hogy nem én vagyok a francia lány. Ez furcsa volt.
Fél 7-kor elkezdődött a színházban az előadás. A magyarok, a franciák és az olaszok adtak elő színdarabokat. Nagyon sok gyerek volt. Több, mint két óráig tartott. Nekem a franciák előadása tetszett, mert szépen énekeltek. Feliratozták a dalokat a kivetítőn, így értehető is volt, miről szólt.
Vége lett. Tesóm mondta, hogy a barátja forgatta a szemét, amikor a magyarok játszották a szerepüket. Nem is magyarok lettek volna, ha nem ezt adják elő. Ugyanis letargiás, sirató, szomorú volt a színdarabjuk, semmi nem szólt a bizakodásról, életörömről. Ebben lehet valami. Mármint, hogy nagyrészt ilyen a hozzáálásunk a dolgokhoz. (Nem mindenkinek, csak sokaknak.) Ez van.
Ma pedig arra keltem, hogy anya kétségbeesetten szólongat. Tolmácsolnom kellett. Ami elég vicces, mert alig ismerem a nyelvet. De Aliciának annyira jó a kommunikációs készsége, hogy félmondatokból, rosszul kiejtett szavakból, és mutogatásból simán megérti, mit szeretnék mondani.
Ma Csongrádon adják elő a tegnapi műsort. :-) Paola vasárnap, Alicia szerdán megy haza. A Comenius program keretében jöttek ide világot látni az osztálytársaikkal. :-)
Utolsó kommentek