Gondolatok, érzések

Nagyon feldúlt voltam. Elszállt velem a ló. Tudtam. De ennyire? Erre álmomban sem gondoltam volna. Mit tehetnék? - kérdeztem magamtól egyfolytában. Ez NEM MEGBOCSÁTHATÓ! Ezen NEM LEHET JAVÍTANI! Nincs mit tenni. Ideges lettem és arra a következtetésre jutottam: én hoztam magam ebbe a helyzetbe, tehát húzzam is ki magam ebből a csávából. A megoldást megtaláltam, hogyan fogom tudni ezt megtenni. De az idegesség nem múlt el. Marcangolt a bűntudat, mint az oroszlán a zsákmányát. Sétálni mentem. Legyalogoltam a 4.-ről és még 2 emeletnek megfelelő lépcsőhegyet másztam meg, amikor rájöttem, mit akarok: írni. Nem volt nálam se toll, se papír. Visszafordultam, és megmásztam a lépcsőhalmazt. Nem bántam meg. Találtam egy nyugodt helyet a természetben, ahol csöndben egyedül üldögélhettem, és ahol munkára fogtam a kék íróeszközömet, hogy a német gyakorló füzetem lapjait díszítse színével és az általam írt vonalakkal. Írtam, írtam. Ahogy növekedett a betűhalmaz, úgy csökkent a lelkemben a nyomasztó negatív energia. Amikor befejeztem, már teljesen másnak láttam a világot. Olyan érzés volt, mint a hegymászónak felérni a hegy tetejére, a versenyzőnek versenyezni, a kalandornak kalandot találni, a dolgozónak megpihenni vagy ahogy érzi magát ez ember egy csodálatos film vagy színházi darab megnézése vagy egy fantasztikus könyv elolvasása után.
A lelkem megnyugodott és csodáltam a természetet, a várost, az eddig megtörtént eseményeket. A Föld felett lebegtem. Vagy három méterre.