Gondolatok, érzések

Nagyon sokan panaszkodnak, hogy a mostani világ mennyire rossz. Sokan csak ismeretségük segítségével jutnak munkához, nem pedig a valódi tudásuk, értékük miatt. A barátság is elavult dolog, sokan csak „érdek” miatt tartanak barátokat – állítják egyesek. Sokan csak azért segítenek másoknak, hogy egyszer visszakapják ezt a szívességet, nem pedig emberbaráti szeretetből. Vannak olyan nők, férfiak, akik olyan párt keresnek, akik megoldják anyagi gondjaikat. Sőt, az oldalon még a közönyösségről is szó esett, ami ennek a kornak a népbetegsége.

Mindenki mindenkit hibáztat. A kormány miatt van, a szomszéd miatt, a főnököm miatt, a gyerekem miatt… Egyre több az ilyen írás. Furcsának találom. Amikor egy szülő már azt kérdőjelezi meg, hogy a gyereke rosszul járt-e, mert mindig a becsületre és igazmondásra tanította, akkor csak olvasom, olvasom és nem látom értelmét a kérdésnek. A hozzászólók hű kutyaként állítják, hogy dehogy baj, úgy kell stb. Olyan ez, mint amikor például egy lány megkérdezi a barátjától, hogy „ugye, hogy kövér vagyok?” Természetesen nem azt a választ várja, hogy igen, hanem dicséretet. Szerintem mindkét szituáció bizarr. Minek kérdezünk meg valamit, amire tudjuk a választ?